AROLO I. II. Tanfolyam Tatán
AROLO I. és AROLO II. bioenergetikai tanfolyam 2019-ben is indul
Helyszínek: Tata, és Budapest
(az AROLO I.-II. tanfolyamot megfelelő létszám esetén indítjuk, ezért kérjük jelentkezzen minél hamarabb)
Helyszín: Suprame Szellemi Központ Tata, Alkotmány út 6. és Budapest 1135 Szegedi út 56.
Az AROLO-TIFAR AROLO I. modul: A tanfolyam elvégzéséről a R.A.I. Magyarország által kiadott hivatalos tanúsítványt kapnak a résztvevők. Az AROLO II. modul elvégzése után van lehetőség a TIFAR tanfolyamra, ahol már a kristálygyógyítással ismerkedhetnek meg. Jelentkezés a megadott elérhetőségeken.
ÁRAK: AROLO I.: 9.500 ft. (+jegyzet 1.000 ft.) AROLO II.: 17.700 ft (+ jegyzet 1.000 ft)
Érdeklődés és jelentkezés a +36 20 214 4491-es számon, vagy küldjön e-mailt az : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Az AROLO-TIFAR Kristálygyógyításról
Ha az életünk bármelyik területét nézzük, egyértelmű, hogy a történések között ok-okozati összefüggés van. Ebben senki sem kételkedik. Természetes tehát az is, hogy betegség esetén is okot /okokat/ kell keresni, hiszen maga a betegség az okozat. A természetgyógyászat elvei szerint egy külső ok gerjeszt egy belső okot, ennek tünete a betegség. Ezek után talán senkit sem kell meggyőzni arról, milyen fontos az okok felderítése. Az AROLO-TIFAR technika oktatása, iskolai-; állami oktatási rendszeren kívüli felnőtt oktatási-; tanfolyami rendszer keretén belül valósul meg.
Az AROLO az energetikai gyógyítás magasiskolája. F.E. Eckard Strohm 1989-ben talált rá erre a gyógyító rendszerre, és tette közismerté mindenki számára. Ez az az energia fajta, mellyel az atlantiszi mesterek –TIFAROK - is dolgoztak. Itt az ember aktívan vesz részt a gyógyításban, nem csak azáltal, hogy közvetíti az energiát, hanem úgy is, hogy megkeresi a betegség tüneteit kiváltó okot, és azt kezeli. Az Arolo-Tifar a belső okot keresi és elvei szerint, ha valakinek több betegsége van, annak is csak egy oka van: a szervezetben kialakult diszharmónia.
Lelkünk az abszolút üdvösség, boldogulás állapotában van, így egyensúlyi állapot áll fenn az isteni lét és az emberi lét között. A betegség minden esetben a túlzott emberi lét következménye, mert az egyensúly felborul, diszharmónia alakul ki. Az ember szinte lezárja magát az isteni energiák elől, /ez, természetesen nem mindig tudatosan történik/ és kialakul a betegség.
Az AROLO-ban az embert a maga teljességében szemléljük, és sohasem a megbetegedés egyes tüneteit nézzük. Az ember megbetegedésének oka mindíg az "emberi" eltérése az "istenitől". Ennek a diszharmóniának a helyreállítása az AROLO célja. Az AROLO olyan diagnosztikai rendszer , amely lehetővé teszi bármely egészséggel összefüggő érték megállapítását, a legmegfelelőbb gyógyszer kiválasztását, továbbá pontos adagolását is. Miután nem egy lezárt energetikai módszerről van szó, az AROLO lehetőségei szinte korlátlanok.
Öt szinten vizsgáljuk az eltéréseket ezt az AROLOban: spirituális szinten szellemi szinten pszichikai szinten energetikai szinten anyagi szinten Annak megállapítása, hogy melyik szinten van a diszharmónia, a kinezológiához hasonló izomteszttel történik. Ehhez különböző ujjtartásokat és szimbólumokat használunk. Miután megállapítottuk, hogy melyik szinten van a tüneteket kiváltó ok, akkor adunk kezelést. Az ok lehet alul- vagy túlmiködés következménye, így a gyógyító vagy energiát vezet a beteghez vagy energiát vezet el tőle. Az AROLO energia közvetlenül az energiatestbe kerül, így igen hatékonyan fejti ki müködését. Az AROLO olyan diagnosztikai rendszer , amely lehetővé teszi bármely egészséggel összefüggő probléma megtalálását, a legmegfelelőbb gyógyszer kiválasztását, továbbá pontos adagolását is.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését kérjük az alábbi mezők kitöltését és hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.